2012. július 3., kedd

Jedward – Cork – Live at the Marquee – 2012.06.24.


Már nagyon izgatottak voltunk, hiszen újra láthattuk a fiúkat :) Reggel elhagytuk Dublint és egy laza 5 órás buszozás után megérkeztünk Corkba, ahol először is a szállás kerestük meg, majd gyors készülődés és irány a Live at the Marquee =) 



Ez a hely nem más, mint egy cirkuszi sátor :D Itt volt a koncert…hát kellemes csalódás volt, irtóra tetszett, nagyon aranyos volt és ötletes =)



Mikor odaértünk láttuk, hogy már vannak ott páran, de nem volt nagy tömeg, mivel ez a koncert szigorúan ülésrendes volt…A mi jegyünk a „V” sorba szólt xD LoL :D No comment. Szóval odaértünk, megkérdeztük az ottani fanokat, hogy jó helyen vagyunk e, nyugtázták, majd leültünk és beszélgettünk….

Egyszer csak megjelent egy csapat fiú, akik megláttak minket és elkezdték üvölteni, hogy „Baby you light up my world like nobody else…” xD Kicsit rossz helyen jársz fiam, ez nem az a kocnert =D Senki nem foglalkozott velük mi meg megszakadtunk a röhögéstől =D 

Hirtelen megjelent egy fekete busz, ami egyenesen hátra ment az ottani bejárathoz…Az ottaniak már tudták, hogy ez az a busz, amibe a fiúk vannak, ezért nem haboztunk követtük Őket =D  Senki nem rohant, mindenki nyugodtan sétált…semmi sikítás, mindenki normális volt :)

Amikor megállt a busz először John szállt ki, első mondata „Awesome” :D Majd Edward jött a CD-t mutogatva, hogy „Young Love CD” xD Nagyon cukik voltak, majd John megölelt egy csajt előttem, én meg reflexből előre léptem és én is megöleltem =)



Majd bementek…De 20 perc sem telt bele, a kapun lévő kis résen láttam közeledni egy fekete nacit és egy kék cipőt =D Ez nem mást takart, mint John =) Mondta, hogy ne aggódjunk kijönnekElőször megpróbált átmászni a kerítésen, de nem tudott, aztán mondta folyton az őrnek, hogy „Open the gate, open the gate”…de semmi, aztán mondta h felmászik, kapjuk majd el xD De végül kinyitották nekik az ajtót…Senki nem sikított, mindenki normális volt. John megölelte Nettit egy „It’s me” mondat kíséretében…xD Majd Edward jött és mondtuk, hogy „We came from Hungary”…Ő meg lefagyott, megállt és mondta, hogy „OMG! The T-shirt!! What the hell are you doing on a Westlife concert??” Így tökre lesokkoltunk, hogy omg Gary igazat mondott és tényleg megkapták, másrészt emlékeztek is rá, harmadszorra meg éreztük a büszkeséget Ed hangjában, hogy ’Nem vagytok normálisak, de büszke vagyok rátok’ =D  Majd közös kép és mondtam neki még, hogy „Hungary loves you”…Erre rámnézett, megsimizte a vállam és mondta, hogy „I know”….omg =D


Majd átmentünk John-hoz xD Mindenki félre löktem és mondtam neki, hogy „We came from Hungary” Ő meg rámnéz és azzal az ultra cuki Girl like you-s bólogatós nézéssel közölte, hogy „Hmmmm” xD Majd mondta, hogy mi voltunk ott a Croke Parkba és h a pólón, amit kaptak van szivecske, meg hogy a táskába voltak ilyen „crazy things”-ek xD (ez egy kocka volt xD)…Majd közös kép és félre álltunk, mert nekünk ez bőven elég volt… A többiek még körbe rajongták Őket, majd egyszer csak jön John lazán oldalt, senki észre se vette, lepacsizott Velünk és magához rántott és megölelt minket =) Majd észrevették a többiek és mint a mágnes…wááh xD




Ezután visszamentünk előre, nekünk ennyi elég volt, megkaptunk mindent =) El sem hittük, hogy ennyire közvetlenek, mindenféle biztonsági őr nélkül kijöttek és beszélgettek, képet csináltak, mindent, amit csak a fanok akartak…irtó édesek voltak, nem gondoltam volna =) Kellemes csalódás és egyben egy 180 fokos fordulat nálam, de jó értelemben =) A két legédesebb lény a földön =) És Ők nem azért ilyenek, mert még a karrier elején vannak és úristen lelkesek, nekik alapba ilyen a természetük már a kezdetek óta. Imádják a rajongókat és ki is mutatják.

Több órás várakozás, majd kapunyitás (groteszk dolog egy sátorban =D). Volt ott egy biztonsági intézkedős néni, tök jó fej volt =D De azért féltünk tőle =D

Bent összehaverkodtunk a biztonsági őrökkel, mondtuk nekik, hogy „We came from Hungary” xD Reakció: „Jézusom, úristen, hallod ezt! Gyere ide! Ezek Budapestről jöttek a Jedward miatt”…xD Ez volt a szenzáció megint xD
Majd bementünk, leültünk…xD
A show egy tánccsoporttal kezdődött, szerintünk ez a cirkusznak volt valami előadása nem tudjuk…majd előugrottak a fiúk xD
Az első szám a ’What’s your number?’ volt, nekem ez az egyik kedvencem az albumról, imádom és élőben is nagyon jó volt =)
Koncert közben folyton felálltunk és mindig jöttek, hogy üljünk már le -.- Nagyon gáz volt, de minket nem érdekelt, mindig felálltunk és ordibáltunk =D Ki az a hülye, aki végig ül egy koncertet?
Ahogy telt az idő mi voltunk a helyi lázadók fővezére xD Mi sikítottunk a leghangosabban, aminek hangot is adott egy anyuka előttünk, de kit érdekel?? :D 




Koncert közben a fiúk felolvasták a plakátokat…mindenkién az volt, hogy „Jedward, Planet Jedward, I love Jedward” stb..mi felpattantunk a magyar zászlónkkal, amire Edward egyből rákattant és felolvasta, hogy „Hungary” :D

5:26-nál :)

Az utolsó két számnál már nem bírtuk ki, előre rohantunk a színpad elé és lázadtunk…próbáltak visszanyomni minket, de az ottani fanokkal összefogtunk egy „We must be crazy” jelszó után és konkrétan mindenkit félre löktünk az útból :D John ránk is mosolygott és oda is akart nyúlni, de nem engedték neki =(


Lényegében ennyi történt =) Nagyon nagyon jó nap volt, nem várt fordulatokkal =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése